Az IC születése, avagy kritika a kritikusokról

Sziasztok!

Eddig még nem volt hasonló poszt a blogon, de mivel kedvem volt egy ilyet írni (csak úgy, nem a blogra), és a drága szerkesztőtársaim rábeszéltek, hogy osszam meg itt is, így most egy rövid cikket olvashattok.
Lehet, hogy bevezetjük, ha valamelyikünknek kedve támad írni hasonlókat blogos témában, és megosztjuk veletek is.

Ti találkoztatok hasonló esetekkel? Milyen "rossz kritikus" bosszant benneteket a legjobban? Mit gondoltok a mi munkánkról?
Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, hagyjátok odalent kommentben.

Az IC születése, avagy a kritika a kritikusokról

Az Infinity Critics létrejöttének oka szerintem egy olyan történet, ami minden bloggert és bloggerinát érint: ez pedig nem más, mint a „kritikusok”. Fran és én már meglehetősen régóta (2013) Bloggerország lakói vagyunk, így nyilván több kritikákkal foglalkozó bloggal összehozott minket a sors. Akadtak köztük igényesek, ám sajnos nem egy olyannal találkoztunk, ami egyszerűen kiverte nálunk a biztosítékot. És itt nem csak a saját blogunkról kapott kritikákra gondolok, hanem másokéra is, amiket elolvastam.

Jöjjön néhány példa, milyen egy rossz kritikus:

• Akadtak olyanok, akik a feliratkozók számából ítéltek meg egy blogot. Erre csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom, hogy nem a híres énekesek, zenekarok nevének és/vagy külsejének felhasználásával próbál valaki olvasókat gyűjteni, hanem az írása minőségével, a történetével, az egyediségével. Sajnos olyan világban élünk, ahol ha egy blogon nincs ott Harry vagy Justin Bieber, akkor azonnal mehet a süllyesztőbe.
• Igénytelenek. Nincs rosszabb az igénytelen kritikusnál. Aki saját maga sem tud helyesen írni, egy mondaton belül halmozza a szóismétléseket, az hogy veszi a bátorságot, hogy mások írását véleményezze? Köztük a helyesírást és a fogalmazókészséget. Röhej.
• A „kedvencem” a lusta kritikus. Itt megjegyezném, hogy a blogom nem a legrövidebb, jelenleg nagyjából 50 fejezet környékén jár, azonban kritikakérésnél kihangsúlyozom, hogy van időm, várok a kritikára, amennyit kell. Két hét után látom chaten, hogy elkészült, megnyitom, és ilyen mondatokkal találkozom: „Sajnálom, de nem volt időm végigolvasni…” „Beleolvastam a többi fejezetbe is, de mivel szorosan kapcsolódnak, nem értettem, hogy mi van”. Mi legalább feltüntetjük, mennyi fejezetet olvasunk el. Ehhez azonban hozzátartozik egy személyes dolog: az összes blog összes fejezetét elolvastam, amit eddig kritizáltam (kivéve, ha az olyan rossz volt, hogy nem bírtam tovább) és ez a továbbiakban is így lesz. Inkább várjon a blogger, de legalább minőségi, nem összecsapott munkát kapjon.
• Vannak, akik nem hallottak az építő jellegről, csupán fikázzák, ami nem tetszik nekik. Ez szerencsére nem saját tapasztalat, csupán szokásom szét nézni mások háza tájékán. Ha valami nem tetszik, azt meg lehet mondani szépen is, ami pedig a legfontosabb: tanácsot kell adni, mitől lehet egy blog jobb, élvezhetőbb, izgalmasabb. Könnyű azt mondani, hogy „fú, de szar, ennél a macskám is jobbat fingik”, de ezzel az illető csak magát járatja le. 
• Azt is nagyon szerettem *szarkazmus* amikor elfelejtettek szólni, hogy elkészült a kritikám. Szerencse, hogy lementem az URL-jét minden blognak, ahonnan kérek, hátha megint megfeledkeznek erről az apróságról.
• A legeslegeslegrosszabb fajta a fan-kritikus. Volt egy blog, amit kritizáltam (nem nevezném nevén), tele volt helyesírási hibákkal, értelmetlen mondatokkal, borzalmasan összecsapott dizájnnal és egy rettenetesen sablonos történettel. Miután közzétettem a saját kritikámat róla, kíváncsi voltam, mit írnak róla mások. Ott esett le az állam. Oda meg vissza volt a kritikus a blogért, istenítette a helyesírását és a fogalmazását. Ez tette fel nálam a pontot az i-re, miszerint tenni kell valamit.    
• Szintén nem értem, amikor egy-egy sablonkarakter (pl: Emily Rudd, Selena Gomez, Palvin Barbi, Cortez-srác, akinek elfelejtettem az igazi nevét, valami Zeller) miatt háborognak, vagy éppen olyan vezetéknevek miatt, amint a Tisdale, mert „sztár vezetéknév”. Ennyi erővel sztár vezetéknév a Jones, a Collins, a Smith meg minden hétköznapi vagy kevésbé átlagos név, ami a médiában előfordul. De kérdem én: Mit von ez le a blog értékéből? A válasz egyszerű: semmit, az égvilágon semmit.

Nos, ezeket megelégelve döntöttünk úgy Fran barátosnémmel, hogy majd mi ketten megmondjuk a tutit, így megalapítottuk a Fran and Vivcsike Critics-et, melyhez később a blogom állandó és örök kritikusa, egyik legjobb barátnőm, Bloom is csatlakozott, így lettünk mi a Csillámpóni Critics-ből Infinity Critics.

Reméljük, mi nem vagyunk olyanok, mint a fent említett példák.

Vivienn J.