Így az iskolakezdés előtt itt egy cikk, ami az én gondolataimat, személyes véleményemet tartalmazza a kötelező olvasmányokról.
Nektek mi a véleményetek? Volt olyan iskolai olvasmány, ami megfogott? Melyiket utáltátok a legjobban?
~*~
Így
az iskolakezdés előtt közvetlenül, végre valahára sikerült rávennem magam, hogy
belekezdjek az idei kötelező olvasmányunkba –Kosztolányi Dezső: Édes Anna
–,mely sajnálatos módon érettségi tétel is egyben. Személy szerint nyáron
minimum 10 könyvet elolvastam (kettő kivételével 500+ oldalasak) két-három nap
alatt, ám ezzel sehogy sem boldogulok. Felmerült bennem a kérdés: Miért? Miért
kell minden gyereknek ilyen régi, manapság már korántsem aktuális témákat
feszegető, régiesebb hangvételű, zavaros firkálmányokat olvasniuk? Ugyanazok a
könyvek, melyeket a szüleink, de talán a nagyszüleink is viszolyogva olvastak
végig, hogy később beszámoljanak róla a magyartanárnak. Az ember azt hinné,
azóta sokkal jobb művek is születtek, amikről talán még szívesen is beszélnénk.
De nem, a magyar oktatási rendszer marad a régi, begyepesedett szokásoknál. És
hogy mit érnek el ezzel? Csupán annyit, hogy a fiatalok jelentős része megutálja
a könyveket, az olvasást.
Véleményem
szerint a kötelező olvasmányok ilyen szintű összeválogatása megfosztja a
gyerekeket az olvasás élményétől. Elrettenti őket ettől a varázslatos
élménytől, amikor a szavak életre kelnek, amikor egyek a könyvek szereplői
közül, amikor egy másik világba csöppennek. Merthogy valóban ez történik. Maga a tény, hogy ezen művek elolvasása,
önálló feldolgozása kötelező,
ellenszenvet ébreszt mindenkiben. Ehhez csupán hozzáadódik, hogy az adott
regény/novella borzalmasan rossz, fantáziátlan, kusza, értelmetlen. Egy-egy
ilyen után a legtöbbeknek eszébe sem jut, hogy önszántából könyvért nyúljon.
Nagyon
sokáig én is ilyen voltam, majd talán az általános iskola befejeztével, amikor
végre nem kellet semmi hasonlóval bajlódnom, elérkezett az áttörés. Azóta nem
bírok meglenni könyvek nélkül, s biztosra veszem, ezzel az egész blogger
közösség hasonlóképpen van. De mi a helyzet a többiekkel? Mi van azokkal,
akiket ez a borzalmas rendszer megfosztott az élvezettől? Akik el sem tudják képzelni,
hogy lehet élvezni egy-egy történetet, akik mutánsnak gondolják azokat, akik
egy nap alatt képesek elolvasni 500 oldalt, akik szerint bolondok vagyunk,
amiért nem a neten lógunk egész nap vagy épp a legújabb, legmenőbb sorozatot
nézzük, mert helyette egy könyvet szorongatunk egész nap a kezünkben.
Változás
kell. Kell, de nem történik meg, és megkérdőjelezem, hogy valaha is meg fog. A
közoktatás nem fog egyhamar megváltozni, holott ez lenne mindenkinek az érdeke.
Nem lesz olyan, hogy egy általunk választott könyvről kelljen beszámolni, hogy
azt elemezzük a régi, unalmas művek helyett, amik Ctrl+C Ctrl+V fent vannak az
interneten. Kicsit olyan, mintha az egésznek az lenne a célja, hogy a gyerekek
soha ne szeressék meg az olvasást. Bár ez a rendszer is az összeomlás széle
felé sodródik –mindent le lehet szedni a netről, kicsit átfogalmazzák és meg
van oldva; elolvasás helyett megnézik a filmadaptációt; csupán a rövidített
verziót olvassák el-, mégsem szándékoznak tenni ellene. Ez már a 21. század,
igazán ideje lenne egy kis vérfrissítésre. Be kellene látni, hogy „a
világirodalom/magyar irodalom legjelentősebb és legjobb művei” csupán akkor
voltak azok. Azóta sok-sok év, évtized, akár évszázad is eltelt, ami azzal
járt, hogy születtek sokkalta jobb művek is, melyek nagyobb áttörést értek el a
befogadók körében. Be kéne látni, hogy az egyes történelmi/erkölcsi témákat
feszegető régi művek ma már elavultak, nevetségesek, senkit sem érdekelnek,
hiszen ott vannak a történelemkönyvek, esetleg új, izgalmasabb feldolgozásban
találkozhatunk a témával. Be kéne látni, hogy száz gyerekből maximum öten
olvassák el ezeket a förtelmeket, és mégis, a maradék kilencvenöt is ugyanúgy
sikerrel lefelel belőle. Be kéne látni, hogy a mai diákokat ezek nem érdeklik.
Be kéne látni, hogy ami volt, elmúlt, hogy egy új korszak vette kezdetét, egy
új generáció ül az iskolapadban, akiket már nem kötnek le ezekkel. Be kéne
látni, hogy akik szeretnek olvasni, inkább elolvasnak tíz érdekes hatszáz oldalas
könyvet és mindről írnak egy húszoldalas elemzést, csak azt az egy darab száz
oldalas kötelező olvasmányt ne kelljen végigszenvedniük. Be kellene látni, csakhogy nem látják be.
Nem
látják be, mert akik ott fent csücsülnek a székben és döntenek mindezekről, nem
érdekeltek a változásban, a változtatásban, egyszerűen nem érdekli őket. Talán
a bosszúvágy hajtja őket, amolyan „Ha én végigszenvedtem, ti is végig fogjátok,
muhahaha” stílusban. Talán egyszerűen magasról szarnak az egészre. Talán
szimplán lusták egy új tanmenetet kidolgozni, elvégre ez rengeteg
változtatással jár. Inkább tovább terhelik szerencsétleneket az öt órás
testneveléssel járó plusz órákkal, a közmunkatörvénnyel, ahol vannak, akik
tényleg megdolgoznak érte, és vannak, akik bemennek, aláíratják, ezzel le is
tesznek róla. Ezek által is csak kevesebb idejük van arra, amit szeretnek, mint
például a szeretett könyveik.
Változás kell,
ez nem pusztán egy vélemény, hanem tény,
amit rengetegen alátámasztanak. De vajon bekövetkezik valaha? És ha igen,
mikor?
Vivienn J.