2014. június 30.

Kritika #14 - Forbidden Desires


Design: Rendezett összhatást kelt, ugyanakkor nem tökéletes. A fejléc nekem tetszik, egy hibája van, hogy túl vastag. Ez másodpercek alatt korrigálható, ha állítasz a magasságán, és azt kisebbre veszed. A modulok sorrendje rendben van, csak ezek nem igazán látszódnak. Ha a szöveg szélességét kisebbre teszed, ez megoldódik.
Még egy apró dolog: a betűtípust egy picit nagyobbra raknám. Egy belső információ: egy év bloggerkedés után rájöttem, hogy a betűméretet, amit itt az irányítópulton látsz, nagyobb, mint amit közzététel után látsz. Ezért célszerű, ha itt megnöveled a betűméretet, de ez is kis hiba.
8/10

Történet: Tartottam attól, hogy elmegy a szappanopera-irányba, de ez szerencsére nem történt meg. A sztori alapvetően kissé sablonos, de te ezt a problémát áthidaltad, és sikerült érdekessé tenned. Michelle karaktere számomra nagyon szimpatikus volt. Ugyan találkoztam némi fura reakcióval az egyes szereplők részéről, de bízzunk benne, hogy a jövőben ezt ki fogod még fejteni. Remélem, a következő fejezetek is ilyenek lesznek, mármint ami az egyes történéseket illeti.
8/10

Fogalmazás: Na ezzel már voltak kifogásaim. Az első részben rögtön megjelent a szex, mint téma, ami nekem amúgy nem baj. Én is írtam már róla az előző blogomon, nem is egyszer. De azt gondolom, hogy felesleges volt annyira részletezned, hogyan is néz ki egy férfi nemi szerv. Akit nagyon izgat, annak ott a pasija, vagy az online pornó, esetleg a biosztankönyv. Félre ne értsd, nem azzal van a bajom, hogy arról írtál. Ebbe egyébként bele sem köthetnék, mert ezt nálunk, a chaten is jelezted, és a blogodon is feltünteted, ahogyan azt kell. Ha legközelebb olyan jelenetet írsz, hagyd ki a méretekről és vastagságról szóló ódákat, így az olvasóid veled együtt (és fintorgás nélkül) élvezik az olvasást, na meg a képzelgést.
7/10

Helyesírás: Volt pár vesszőhiba, és a néhány egybe-, illetve különírási hiba. Az utóbbit egy helyesírás-ellenőrzővel nagyjából ki lehet küszöbölni, az előbbihez meg a szokásos, hangosan olvasós technikát ajánlom.
7/10

Egyediség: Rizikós kérdés, mert találkoztam már hasonló bloggal, viszont az egyértelmű, hogy nem loptátok egymástól a sztorialapot. De ettől még egyedivé teheted a szálak mozgatásával, és a további szorgalmas blogolással.
6,5/10

Összesen: 36,5/50

Remélem, a későbbiekben hasznát veszed ennek a kritikának, hogy sikeres legyen a blogod!

Fran Fisher

Kritika #13 - Jégtáncos Krónikák 1.-Álmodj a csúcsig


Design: Nem tudom ki csinálta a designt, de nekem nagyon tetszik! A fejléc szép, illik a háttérhez, talán egyedül az alcím az, ami nehezen olvasható. Az oldalakat én nem oldalra tenném, vagy ha mégis, akkor mindenképpen feljebb és legyenek nagyobbak! Igazából ez nálam a legnagyobb probléma, ami a designt illeti, ezt mindenképp javítsd ki! Aztán ott vannak a fejezetcímek. A ferdeségük az nem gond, viszont az, hogy nem középen vannak, már sokkal inkább zavaró. Aztán jött az animálása, aminél fel kellett volna venni a reakciómat, és felrakni ide... Mi ez? Most komolyan... Így is épp eléggé jobbra húz az elrendezése a címnek, akkor miért van úgy meganimálva, hogy teljesen jobb oldalt legyen?! Vagy animáld meg máshogyan, vagy inkább ne is legyen rajta animáció, mert ez így sehogy nem jó! Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy a blogodon nincs zenelejátszó, mert ahány ilyen blogot olvastam mostanában, már idegbajt kaptam tőlük...Szóval köszönöm! Összességében, ha a címmel és az oldalakkal kezdesz valamit, akkor semmi kifogásom nem lesz ezt a pontot illetően!
8/10

Történet: A történetet nagyon tetszik! Még sehol sem találkoztam hasonlóval, ráadásul sok benne a leíró rész, ugyanakkor párbeszéd is akad bőven. A részek hosszúsága nekem pont megfelel (minél hosszabb, annál jobb párti vagyok), és a szereplők gondolatait, érzéseit is remekül leírod. Fel is vagyok iratkozva, és kíváncsian várom a folytatást!
10*/10

Fogalmazás: Semmi kifogásolni valóm nincs. Nagyon szépen fogalmazol, nincs bennem hiányérzet olvasás közben. Kellően megismerjük a szereplőket is egy-egy szituációban, választékosan írsz. Mostanság nem sok ilyen bloggal találkoztam, szóval minden elismerésem!
10*/10

Helyesírás: Nem emlékszem, hogy találkoztam volna hibákkal, vesszők is rendben vannak-amennyire emlékszem. Nincs mit hozzáfűznöm.
10*/10

Egyediség: Mint azt már fentebb említettem, még csak hasonlóval sem találkoztam. Nem fanfic, a szereplők egyediek, a jellemük pedig kidolgozott, amivel szintén ritkán találkozom Bloggerországban. Maga a szituáció, a környezet is egyedinek mondható, és látszik, hogy értesz hozzá.Nem tudom, hogy magad is űzöd-e ezt a sportot, de én a sztori kidolgozottságából erre következtetek. Mindenesetre, én mindenképpen figyelemmel fogom követni a történetet!:)
10*/10 

Összesen: 48+4/50 

Ilyen pozitív kritikát se írtam még, ha elolvastad esetleg a régebbieket...:) Szerintem van írói vénád, és a történetben is sok a lehetőség! Remélem nem hagyod abba! 
További sikeres blogolást, várom a folytatást! :D

Vivienn J.

Kritika #12 - Alone



Design: A design nekem összességében tetszik. A fejléc szép, harmonizál a háttérrel. Egyetlen problémám vele az alcím, ami nehezen olvasható. Én az "Oldalmegjelenítések" modult lejjebb tenném, az oldalakat pedig nagyobbra kéne állítani, és az legyen legfelül, ott sokkal szembetűnőbb. A zenelejátszó engem személy szerint idegesít, de itt legalább nem üt el a blog stílusától. Ettől függetlenül, nem sikerült vele megbarátkoznom. Azt pedig nem tudom, észrevetted-e, de a bejegyzések betűtípusa sem a legjobb, mivel bizonyos magánhangzók nincsenek meg benne.
7/10

Történet: Kezdjük a prológussal. Személy szerint engem kikészített ez a "forever alone" hangulat, bár a blog címe már utal erre. Sejtelmes, viszont nem igazán kelti fel az érdeklődést-legalábbis az enyémet. Ahogy olvastam, az a 20 mondat, ami úgy kezdődik, hogy "Egy seb..." kezdett felhúzni. Kétszer-háromszor még oké így mondatot kezdeni a hangsúlyosság miatt, na de ennyiszer?!Aztán ahogy elkezdtem olvasni a fejezeteket, egyre jobb lett. Bár kicsit sablonos, de határozottan nem rossz. Azonban az a prológus totálisan elkedvetlenített, szóval, ha csak magamtól keresgéltem volna a blogok között, biztosan nem kezdem el olvasni a fejezeteket. Azt muszáj megjegyeznem, hogy ez a "találkozol egy fiúval, akiről kiderül hogy a mostohatesód/osztálytársad/valaki akivel hamarosan találkozol" sztori nagyon sablon. Aztán az ötödik fejezet kimenetele kissé ledöbbentett. Máris? (nem akarok nagyon spoilerezni) Nem halad a történet kicsit gyorsan? A válaszom: DE IGEN! Aztán ami még sokkal jobban ledöbbentett, az a hatodik rész volt. Mik ezek a hirtelen hangulatváltozások? Nyilván magadtól is rájöttél, hogy kicsit előrehaladtál az előző fejezettel, és így próbáltál meg visszavenni a tempóból, azonban épp ettől lett zavaros az egész. Nem értem Ash kiborulását, és hogy egyszer tök jó fej, másszor meg flegma és bunkó. Ennek szerintem nincs értelme, de lehet, hogy a történet előrehaladtával majd lesz. Igazából pont itt kezdenek el jönni a fordulatok, szóval ez még nagyon a történet eleje. Összességében azt mondom, nem rossz, kíváncsi lennék a folytatásra! De mindenekelőtt meg akarom érteni.
6/10

Fogalmazás: A fogalmazásoddal különösebb problémám nem volt. Csupán annyi, hogy szerintem több leíró rész kellene, jobban meg kéne ismertetni velünk a szereplők érzéseit, gondolatait. 
9/10

Helyesírás: Helyesírási hibával talán nem is nagyon találkoztam, vagy csak nem olyan súlyossal.
10/10

Egyediség: Mint azt már említettem, ez nekem egy kicsit sablonos, ha az elejét tekintjük. Azonban itt az utolsó fejezetnél kezdett izgalmasabb lenni, szóval ha jól alakítod a szálakat, akkor akár még egyedi is lehet! Mindenesetre, én szurkolok!
8/10

Összesen: 40/50

Remélem nem bántottalak meg, és a jövőben igyekszel megfogadni a tanácsaimat, hogy egy színvonalas és egyedi blog büszke írója lehess! :) 
További sikeres blogolást!

 Vivienn J.

2014. június 29.

Kritika #11 - Good enough


Design: Nem nagyon lehet értékelni. Fejléc nincsen, ezt a feliratot Képmetszővel vágtam ki, hogy legalább a mi blogbejegyzéseink kinézzenek valahogy. Kevés a modul, az egész oldalnak üres kinézete van. A háttér passzol ugyan a történethez, de az egész design visszataszító és unalmas. Javaslom, hogy szerezz be egy fejlécet, amitől színesebb lesz a blogod, mert még a címe sem nagyon látszik a sötét háttéren. Őszintén szólva, ilyen designú blogot még soha nem is láttam, de remélem, nem is fogok.
1/10

Történet: Három rész van fent, de ezek szörnyen rövidek! A sztori nagyon sablonos. Az ilyen "menő cég vezetője vagyok"-duma elég lerágott csont, de attól még lehetne érdekes. Ez viszont egyáltalán nem az! Már előre lehet sejteni, mi lesz ebből... Pl.mikor volt az a támadás, felcsillant bennem a remény, hogy na, most beindul a sztori, de tévednem kellett. Eddig semmi lényeges nem történt (szerintem), és ahogy elnézem, ez így is fog maradni. Jelen esetben örülök, ha nem lesz ilyen tekintetben igazam.
3/10

Fogalmazás: Ezzel volt a legfőbb gondom. A fejezetek, mint már említettem, iszonyatosan rövidek! Nem is láttam párbeszédet, ami fontos lenne, hogy megismerjük a szereplők érzéseit, gondolatait. De még annál is kevesebb a leírás. Pont ezért a mondanivalód nehezen követhető, kevés benne a kötőszó, ami összekapcsolja a mondatokat. A fejezetnek enyhén sem nevezhető pár mondatos firkálmány tőmondatok halmaza. 


Arról nem is beszélve, hogy akármilyen főnökök is léteznek, azt még egyik szájából sem hallottam, hogy Ne csicskuljál. Te ezt mint varázsszó használod, hogy az alkalmazottak "ne nyaljanak" a vezetőnek. Ez eddig oké, de egy főnök szájából ez elég primitív megjegyzés, ezért összefüggéstelen és logikátlan húzás. 
Az egész cselekmény olyan, mintha egy felsorolás lenne, ezért nehéz olvasni.
1/10

Helyesírás: Néhány vesszőhiba volt, de a többi dologhoz képest ez rendben van.
8/10

Egyediség: Ahogy mondtam, húszmillió ilyen alapsztorijú blog van, ezért erre nem adok sok pontot.
Szerkesztőtársam, Bloom azonban felhívta a figyelmemet,(aki a másik kritikádat írja) hogy másik blogodon is ugyanezeket a képeket használod fel. Ezt egyediségként semmiképpen nem fogható fel. Nem beszélve arról, hogy aki olvassa esetleg mindkét blogodat, zavaró lehet, hogy a szereplők "egyeznek". De ez a te döntésed, mi csak felhívjuk a figyelmedet.
2/10

Összesen: 15/50

Javaslom, előbb nézz körül más blogokon, ugyanakkor ne másold őket! És ami a legfontosabb szerintem, hogy tegyél bele párbeszédeket, illetve legyenek hosszabb részek, mert ez így nagyon zavaró!



Fran Fisher

2014. június 28.

Kritika #10 - Maybe


Design: Szerintem a design nagyon szép lett, nem túl hivalkodó, de az ember figyelmét mégis felkelti.A fejléc nagyon tetszik, szerintem igazán jó munkát végeztél mikor megcsináltad, mondjuk a fekete hajú srác kilétét és szerepét nem igazán tudom, de gondolom a történet előrehaladtával az is kiderül, hogy ki ő és, hogy mi lesz a szerepe a sztoriban. A feliratot szerintem jól eltaláltad, a betűk is szépen látszanak, a betűtípus is jó lett. Az egyetlen problémám talán csak a modulokkal van, szerintem azok lehetnének szembetűnőbb helyen.
Összegezve a design-al nincs semmi komoly probléma, szerintem megérdemel egy tízest.
10/10

Történet: A történet jó, viszont Vivian és a szereplők javának a gondolkodását nem igazán tudom megérteni, mármint néha teljesen logikátlanok, már többször voltak olyan cselekedeteik, amiknek egyszerűen nincs meg a miértje (legalább is jelenleg még nincs meg). Most példát nem hozok fel, mert az spoiler lenne a leendő olvasókkal szemben, de remélem ezzel majd kezdesz valamit, mert alapjába véve ez egy jó történet, izgalmas és tele van fordulatokkal pedig még csak két fejezet van kész belőle plusz a prológus. Érdekes sztorinak ígérkezik egy kis rejtéllyel is megspékelve.Azt mondom, hogy folytasd és ahogy egyre többet írsz belejössz a dolgokba.
7/10

Fogalmazás: Na igen itt voltak gondok, de voltak pozitívumok is. Kezdjük a problémákkal: Nagyon sok az olyan mondatod, aminek nincs egyszerűen értelme, van, hogy nem megfelelő szót használsz bizonyos cselekvések leírásában, például ennél: "- Nyertél kislány! - kurkászott szemeimben Nicolas." Na igen, a kurkászott szót nem használjuk arra, amikor valaki egy embert néz, erre más a helyes szinonima, például a vizslatott, de nem a kurkászott... a kurkásznak több használati módja is van, de elsősorban a kutat, keresgél szavak szinonimájaként szokott megjelenni a szövegekben, valamint ezt a szót használják arra a cselekvésre is, amikor a majmok egymás hátából szedik ki az élősködőket. Ez csak egy példa volt, de találkoztam még többel is.Pozitívum viszont, hogy a mondataid jól tagoltak és szóismétléssel egyáltalán nem találkoztam. Szerintem nagyobb odafigyeléssel elkerülheted az ilyen hibákat is.
6/10

Helyesírás: Itt voltak problémáim, például sokszor elmaradnak a személyes névmások jelzői, vagy a többesszám jele és némely mondatban előfordult az is, hogy az egyes és a többesszám összekeveredett egymással, ilyen volt ez is: "Mellkasomba túrta fejét, miközben kezeim a derekát fogta körül, az Övéi pedig a nyakamat." Helyesen ez ugyebár így lenne: Mellkasomba túrta fejét, miközben kezeim a derekát fogták körül, az Övéi pedig a nyakamat. Rengeteg az ilyen hiba, szerintem a figyelmetlenség miatt lesz néhány mondatod ilyen furcsa, de ezen ugyebár lehet változtatni, a lényeg, hogy olvasd/olvastasd át a részt mielőtt közzétennéd és így elkerülhetőek az ilyen malőrök.
5/10

Egyediség: Ilyen szempontból a történeted nagyon is jó, egyedi, mozgalmas és ami a legfontosabb, hogy beszippantja magába az olvasót, behúz a maga kis világába és nem igen akar kiengedni onnan, csak olvasod és olvasod, majd szembesülsz a ténnyel, hogy még csak két rész van készen. Teljesen jó lett, tény, hogy találkoztam már hasonlókkal, viszont a tiéd különbözik a sablon iker sztoriktól, legalább is addig különbözni fog, míg nem derül ki, hogy mindkettőnek ugyan az a fiú tetszik...a lényeg, hogy eddig nagyon jó és eddig még egyedi is, ami remélem,hogy nem fog megváltozni, mert kár lenne érte.
9/10

Összesen: 37/50

Remélem kritikámat hasznosnak találod és abban is bízom, hogy nem bántottalak meg a kritikámmal, csak leírtam az őszinte véleményem, további jó blogolást.

Bloom

2014. június 27.

Kritika #9 - Big Time Rush and me


Design: Oké... A designodról egy csodálatosan költői regényt tudnék írni, esetleg mélyenszántón drámai videót forgatni Szirmai Gergő/Puzsér Róbert stílusban, azonban ettől megkíméllek. Persze az értékelés ettől függetlenül nem marad el. Kezdjük a fejléccel. Nem tudom, kicsinálta, de valami borzalom! Látszik rajta, hogy nagyon amatőr munka. A képek összeszerkesztése egyszerűen förtelmes, a banda képe rettentően pixeles, a szöveg pedig túl sok. Nem tudom eldönteni, mégis melyik a blog címe... Végül az URLcím alapján saccoltam, hogy ez a Big Time Rush and me lesz, de javíts ki, ha rosszul feltételeztem. A háttér sem igazán illik hozzá, túl színes, az összhatás lelki traumát okoz. A fejléc alatt az oldalak alig látszanak, a modulok elrendezése pedig nagyon rossz! A két oldalt lévő információk zavaróak, én egy oldalra tenném őket. A zenelejátszó engem személy szerint rettenetesen idegesít, de ez minden blognál így van, ez személyfüggő. Én utálom. Persze nem mindenki lehet profi design készítő, viszont az emberek sokszor a borítója alapján ítélik meg a könyvet. Ha valaki így tesz, akkor innen azonnal továbbkapcsol. Ajánlok figyelmedbe egy teljes design átalakítást!
1/10

Történet: Alapvetően én szeretem a BTR-t, ezért is vállaltam el a blogod. A lelkesedésem addig tartott, amíg el nem olvastam a "prológust". Azon persze derültem egy sort, hogy a "főgonoszt" ugyanúgy hívják, mint engem. Persze ez nem gond, nekem inkább vicces. A bevezető nem valami figyelemfelkeltő ráadásul sablonsztorit sugall. De persze azért elolvastam a fejezetetek is. A neveket nagyon nem értem. Általában ha a főszereplők(BTR) lényegében külföldiek, akkor vagy a többi is az, vagy meg van említve, hogy nem. Na most itt a nevek alapján magyaroknak kell lenniük, viszont Greg neve így nagyon szúrja a szemem. Persze, ha ez becenév, akkor semmi gond, de ez esetben nem ártana ezt megemlíteni. Maga a történet-bár kicsit sablonos-, de nem rossz. Sok benne a poén még ha olyan alap mint pl.: húzz ki a vízből, erre belerántom, ezeket értékelem, sokat dobnak a dolgon. Viszont szerintem jobban is leírhatnád a szereplők gondolatait, érzéseit, így jobban megismerhetnénk őket, a személyiségüket, könnyebb lenne azonosulni velük. Az alapvető hibák ellenére meglepően gyorsan haladtam a történettel, észre sem vettem, hogy végeztem, ami abszolút pluszpont!
5/10

Fogalmazás: Nos ebben azért akadtak hibák. Nem vagy túl választékos, bár sokszor ezt pont a főszereplő személyisége követeli meg. Viszont engem ami nagyon zavart, azok a szóismétlések. Ezekre figyelj oda, használj szinonimákat! 
6/10

Helyesírás: Találkoztam néhány hibával, vesszőhibával, de alapvetően nem vészes. Helyesírás ellenőrzővel és átolvasással ezek kiszűrhetők.
8/10

Egyediség: Alapjaiban ez egy sablonblog. Rengeteg dolgot találtam, ami sok más blogban is előfordul. Kidolgozatlan, a szerelmi szálak és a történet alakulása túl egyértelmű. Bár bizonyos helyeken véltem felfedezni az egyediség halvány reménysugarát, még így sem tud a történet kiszakadni a sablonsztorik skatulyájából. Az viszont kivételesen egyedi húzás, hogy nem a lányok utaznak el valahova, ahol megismerkednek a srácokkal, hanem a srácok utaznak, és hogy van benne két fiúhaver karakter!
6/10

Összesen: 26/50

Remélem, nem bántottalak meg semmivel, és építő kritikaként fogod fel. Ha átalakítod a blogod külsejét, odafigyelsz a helyesírásra és a fogalmazásodra, sokat javíthatsz a történeten. Javaslom, vigyél bele váratlan, néhol esetleg sokkoló dolgokat, így izgalmasabbá teheted a történetet! 
További sikeres blogolást!

Vivienn J.

2014. június 26.

Kritika #8 -Mysterious Letters [Niall Horan fanfiction]

Julianna külön kérésére mindhárman írunk kritikát blogjáról.
1.
Design: Nagyon szép, rendezett. Tényleg nagyon tetszik, nem is nagyon tudok mit mondani, talán a fejlécen van egy apró hiba. Nem akarok angol zseni lenni, de az író writer, a write csak maga az ige, vagyis ír. A betűtípust kicsit jobban kiemelném, mert beleolvad a háttérbe. Ezt leszámítva a design precíz és minden mindennel passzol.
9,5/10
Történet: Érdekes. Bár csak két rész van fent, ismerősnek tűnő, ugyanakkor ígéretes. Két fejezet után sokat nem tudok mondani, sajnos. Egy dolog azonban sántít nekem kissé: azért az nekem furcsa, hogy Niall ennyire nincs képben Lanával, de ezt neked kell tudnod. Remélem, úgy alakítod a dolgokat, hogy egy érdekes, fordulatos sztori lesz. Az egyes fejezetek szerintem túl rövidek, mindenképpen picit hosszabbra próbáld írni! Szerintem követni fogom a későbbiekben is a blogodat.
8,5/10
Fogalmazás: Stílus szempontjából szebb lenne, ha az egyes mondatokat összekötnéd, így összefüggőbbnek tűnik a szöveged.
Például:
Reggel kimásztam az ágyból. Az óra 11:18-at mutatott, délre kell ott lennünk. Besiettem a fürdőbe.
Miután reggel kimásztam az ágyból, ránéztem az órára. 11:18-at mutatott, nekünk pedig délre ott kell lennünk. Éppen ezért besiettem a fürdőbe.
Persze, ez csak javaslat! A lényeg, hogy sokat írj, és ezáltal kialakul a saját stílusod.
7/10
Helyesírás: Sajnos itt is vesszőhibákkal találkoztam.
Nagyon hiányzott, hogy őszinte legyek, azt hittem, szétmarcangol belülről a hiánya, (még az is jobb lett volna.) itt ezt az utolsó pár szót nem nagyon értem
Ha ebben segítséget szeretnél, kérj meg valakit, aki átolvassa neked a részeket, mielőtt kirakod! De az is be szokott válni, ha hangosan felolvasod magadnak a fejezetet, a hangsúlyból érezni fogod, hova kell a vessző.
7/10
Egyediség: Az megvan, eddig még nem találkoztam hasonló bloggal. A dobozkás ötlet pedig alapvetően jó, de kíváncsi vagyok, hogyan folytatod!
8,5/10

Összesen: 40,5/50

Remélem, a negatív dolgok ellenére sem hagysz fel a blogolással, mert a sztorid alapvetően jó. Ha erre a pár dologra figyelsz, sikeres blogot vezethetsz!


Fran Fisher


2.
Design: Nos, bárki is csinálta, remek munkát végzett!A fejléc letisztult és gyönyörű, a betűtípus teljesen illik hozzá. Szintén a Writer szóra hívnám fel a figyelmet, hogy egy "r" betű lemaradt. A háttér tökéletesen harmonizál a fejléccel, nem is beszélve a szövegdobozról és a modulokról. Teljes az összhang.
10*/10

Történet: Be kell vallanom, engem megfogott. Jól írsz, és bár még csak az első két fejezet van fent, már megragadja az olvasó figyelmét. Különösen tetszik ez a rejtélyes, leveles dolog, bár már én is láttam egy hasonló fanficet-mint azt írtad is, hogy Te is olvastál-, viszont azt nem olvastam, szóval az élmény új. Bár az tényleg furcsa, hogy ilyen hamar elfelejti a lányt, és még a karkötőről meg a kezdőbetűről sem ugrik be neki, mégis ki lehet, de ahogy Fran is mondta: Te alakítod a szálakat. A történettel egy problémám van: rövidek a részek. Én a "minél hosszabb, annál jobb" elvet képviselem, így kicsit szomorú vagyok, hogy a részek ilyen rövidek. 
9/10

Fogalmazás: Kicsit sok a tőmondat, túlságosan is tagolod a gondolatokat. Részletesebben is leírhatnád a szereplők érzéseit, gondolatait. Én személy szerint leírórész-párti vagyok, éppen ezért nekem ez nagyon hiányzik. A levél viszont tetszik, kíváncsi vagyok a többire is, és hogy mit hozol ki a dologból.
7/10

Helyesírás: Igazából a vesszőhibákon kívül mást nem is nagyon találtam. Viszont ebből sok volt! 
7/10

Egyediség: Mivel már fentebb említettem, hogy találkoztam ilyen blogokkal, és ezt magad is beismerted, nem kimondottan egyedi. Azonban mivel olvasni még nem olvastam hasonlót, így sablonosnak sem mondanám igazán. Bár már korábban is olvastam ilyen "az elfeledett barát visszatért, bumm, szerelem" sztorit is. Mindent egybevetve inkább az egyedi oldal felé hajlok a történet kapcsán, szóval csak így tovább! Lehet, hogy követni fogom a történetet.:)
8/10

Összesen: 41+1(a csillag miatt a pluszpont)/50

Remélem hasznos volt a kritika, és megfogadod a tanácsokat. A történeted jó, semmiképp ne hagyd abba! Biztos vagyok benne, hogy ahogy egyre többet írsz, egyre jobb és jobb leszel majd.:)

Vivienn J.


3.
Design: A blog design nekem nagyon tetszik, a fejléc különösen jó, nekem is csak a Wirte szúrja picit a szememet, ha lehetőséged van rá azt majd próbáld meg kijavítani. A blogod elrendezése is jó, könnyen áttekinthető, tényleg minden harmonizál. Erre csak annyit tudok mondani, hogy ez egy szép, ízléses, letisztult blog.
10/10

Történet: Örülök, hogy csak később álltam neki a kritikának, így többet tudok írni a történetről. Bár még így is az elején vagyunk a harmadik fejezetben már van egy úgynevezett konfliktus helyzet...be kell valljam én is nagyon izgultam, hogy most akkor mi fog történni, ha a dolgok rosszul sülnek el...majdnem spoilereztem. Egy igazán jó történetet írtál, jól kialakított szereplőkkel. Lana karaktere nagyon tetszik , hiszen bármely lány aki olvassa képes belebújni az Ő bőrébe így kapva lehetőséget arra, hogy még,ha csak képzeletben is, de beszélgessen,sőt találkozzon Niall-el. Egyetlen problémám csak az, hogy ez is egy olyan sztori, amit már több formában is feldolgoztak, de mivel ez még csak a kezdete az egésznek, még sülhet ki belőle valami teljesen új is. Remélem , hogy a következőkben egy gyönyörű, egyedi és csavarokban gazdag szerelmi történetet követhetünk figyelemmel. 
9/10

Fogalmazás: Be kell vallanom ehhez a ponthoz nem tudok sok újat, mondani, szerkesztő társaim már szinte mindent elmondtak és a legtöbb dologban egyet is értek velük. Tény, hogy sok a tőmondat és kevés a leírórész , de alapjába véve a szövegstílusod és a mondataid megfogalmazása szép, arról nem is beszélve, hogy a részek egyre hosszabbnak tűnnek. Szerintem ha folytatod az írást, blogolást sokat fejlődhetsz.
8/10

Helyesírás: Azt kell, hogy mondjam egész jó, a három fejezet során nem nagyon találkoztam elgépeléssel, ami mindenképp pozitívum, a vesszőhibád tényleg sok,de ez kiküszöbölhető nagyobb odafigyeléssel is. Szóismétléseket se láttam sokat, vagy nem volt, vagy volt, de csak kevés  és nem vettem észre...viszont nem tudom, hogy ez csak elgépelés-e vagy, sima nyelvtani hiba, de olyan szó nincs, hogy termedt, mondjuk szerintem ez csak véletlen volt, de a részeket olvasd, vagy olvastasd át valakivel, mielőtt közzétennéd őket.
7/10

Egyediség: Én nem igen olvastam még fanfiction-t, ilyet meg végképp nem, szóval nekem ilyen téren teljesen egyedi, viszont az alap sztori nem az, sok könyv és film alapul azon, hogy régi barátok elfelejtik egymást, majd mikor újra találkoznak egymásba szeretnek. Nehéz egyedi történetekkel előállni, ugyanis Hollywood már nagyon sokfélekép feldolgozta őket,de ez a te történeted és olyannak írod meg amilyennek akarod, szóval, mint ahogy azt már a Történetnél is írtam, a lényeg az, hogy még simán lehet ez egy teljesen egyedi sztori is.
8/10

Összesen: 42/50

Bár sok újat már nem tudtam mondani így a legvégére, azért remélem hasznos volt a kritikám.További jó blogolást.

Bloom