2014. június 28.

Kritika #10 - Maybe


Design: Szerintem a design nagyon szép lett, nem túl hivalkodó, de az ember figyelmét mégis felkelti.A fejléc nagyon tetszik, szerintem igazán jó munkát végeztél mikor megcsináltad, mondjuk a fekete hajú srác kilétét és szerepét nem igazán tudom, de gondolom a történet előrehaladtával az is kiderül, hogy ki ő és, hogy mi lesz a szerepe a sztoriban. A feliratot szerintem jól eltaláltad, a betűk is szépen látszanak, a betűtípus is jó lett. Az egyetlen problémám talán csak a modulokkal van, szerintem azok lehetnének szembetűnőbb helyen.
Összegezve a design-al nincs semmi komoly probléma, szerintem megérdemel egy tízest.
10/10

Történet: A történet jó, viszont Vivian és a szereplők javának a gondolkodását nem igazán tudom megérteni, mármint néha teljesen logikátlanok, már többször voltak olyan cselekedeteik, amiknek egyszerűen nincs meg a miértje (legalább is jelenleg még nincs meg). Most példát nem hozok fel, mert az spoiler lenne a leendő olvasókkal szemben, de remélem ezzel majd kezdesz valamit, mert alapjába véve ez egy jó történet, izgalmas és tele van fordulatokkal pedig még csak két fejezet van kész belőle plusz a prológus. Érdekes sztorinak ígérkezik egy kis rejtéllyel is megspékelve.Azt mondom, hogy folytasd és ahogy egyre többet írsz belejössz a dolgokba.
7/10

Fogalmazás: Na igen itt voltak gondok, de voltak pozitívumok is. Kezdjük a problémákkal: Nagyon sok az olyan mondatod, aminek nincs egyszerűen értelme, van, hogy nem megfelelő szót használsz bizonyos cselekvések leírásában, például ennél: "- Nyertél kislány! - kurkászott szemeimben Nicolas." Na igen, a kurkászott szót nem használjuk arra, amikor valaki egy embert néz, erre más a helyes szinonima, például a vizslatott, de nem a kurkászott... a kurkásznak több használati módja is van, de elsősorban a kutat, keresgél szavak szinonimájaként szokott megjelenni a szövegekben, valamint ezt a szót használják arra a cselekvésre is, amikor a majmok egymás hátából szedik ki az élősködőket. Ez csak egy példa volt, de találkoztam még többel is.Pozitívum viszont, hogy a mondataid jól tagoltak és szóismétléssel egyáltalán nem találkoztam. Szerintem nagyobb odafigyeléssel elkerülheted az ilyen hibákat is.
6/10

Helyesírás: Itt voltak problémáim, például sokszor elmaradnak a személyes névmások jelzői, vagy a többesszám jele és némely mondatban előfordult az is, hogy az egyes és a többesszám összekeveredett egymással, ilyen volt ez is: "Mellkasomba túrta fejét, miközben kezeim a derekát fogta körül, az Övéi pedig a nyakamat." Helyesen ez ugyebár így lenne: Mellkasomba túrta fejét, miközben kezeim a derekát fogták körül, az Övéi pedig a nyakamat. Rengeteg az ilyen hiba, szerintem a figyelmetlenség miatt lesz néhány mondatod ilyen furcsa, de ezen ugyebár lehet változtatni, a lényeg, hogy olvasd/olvastasd át a részt mielőtt közzétennéd és így elkerülhetőek az ilyen malőrök.
5/10

Egyediség: Ilyen szempontból a történeted nagyon is jó, egyedi, mozgalmas és ami a legfontosabb, hogy beszippantja magába az olvasót, behúz a maga kis világába és nem igen akar kiengedni onnan, csak olvasod és olvasod, majd szembesülsz a ténnyel, hogy még csak két rész van készen. Teljesen jó lett, tény, hogy találkoztam már hasonlókkal, viszont a tiéd különbözik a sablon iker sztoriktól, legalább is addig különbözni fog, míg nem derül ki, hogy mindkettőnek ugyan az a fiú tetszik...a lényeg, hogy eddig nagyon jó és eddig még egyedi is, ami remélem,hogy nem fog megváltozni, mert kár lenne érte.
9/10

Összesen: 37/50

Remélem kritikámat hasznosnak találod és abban is bízom, hogy nem bántottalak meg a kritikámmal, csak leírtam az őszinte véleményem, további jó blogolást.

Bloom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése