2014. szeptember 8.

Kritika #32 - Xenia



Design: Úgy összességében nekem tetszett a designod. A fejlécen csak közelebbről megnézve találok hibákat. Például, a bal alsó sarokban a barnásszürke pacni nem tudom, mi célt szolgál, és ugyanezt elmondhatom a jobb oldalt lévő táncoló csontvázakról is, bár azok szerintem cukik. Nagyon ötletes megoldásnak tartom, hogy a blog címét oszlopszerűen helyezted el, aminek a betűszíne sajnos eléggé beleolvad a fejléc hátterébe. Még egy apró hiba: a Főoldal, Fejezetek, Vélemények füleknek a betűméretét nagyobbra venném, így jobban láthatóvá válna, és az oldalad látogatói is könnyebben megtalálnák, amit keresnek. A blogod képe rendezett, mindenképpen dicséretet érdemel.
8/10

Történet: Az első fejezet nagyszerű volt. Sejtelmes, ugyanakkor lényegretörő. A második fejezet is hasonlóan jóra sikeredett, és felkeltette az érdeklődésemet az alapsztori. A harmadik nekem valamiért nem tetszett. Abból a szempontból fejlődtél, hogy hosszabbak lettek a részeid, de nekem zavaros volt az eddigi utolsó fejezeted. Jobban örültem volna, ha több részletet és körülményt tudunk meg a balesetről, de ha egyelőre még titokban szeretnéd tartani, legyen. Csak vigyázz, hogy ezt ne sokáig húzd, különben elpártolhatnak az olvasóid.
6,5/10

Fogalmazás: Olvastam, hogy kaptál olyan véleményeket az első két fejezeted után, hogy több párbeszédet használj. Ez egy jó észrevétel, amivel egyet is értek. Ugyanakkor átestél a ló másik oldalára: a harmadik rész szinte csak párbeszéd, és ez idővel zavaró lehet, főleg, ha kevés a szereplők mondatait kiegészítő információ. A leírásaid, elbeszéléseid azonban tetszenek, még ha néhol túl rejtélyesek is. Persze, ezt az arányt neked kell eltalálnod, és biztos vagyok benne, hogy idővel belejössz ebbe is.
7/10

Helyesírás: Nem volt benne sok hiba, talán a második fejezet elején volt pár elírás, hiba, erre figyelj a közeljövőben, és akkor minimálisra csökkentheted a hibákat egy helyesírás-ellenőrző beiktatásával.
7,5/10

Egyediség: Elég sok az ilyen balesetből felébredek-nem emlékszem semmire-alapszituációjú blog. Ez nem azt jelenti, hogy a blogod tömeggyártmány, hiszen még nagyon az elején vagy, és akármit is kihozhatsz belőle, amire kíváncsi leszek, mert az első két rész nekem tetszett.
7/10

Összesen: 36/50

További jó blogolást kíván:
Fran Fisher

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése