2015. január 3.

Elmaradások...

Sziasztok!

Mielőtt belekezdenék szeretnék az IC csapat nevében sikerekben és blogolásban gazdag, boldog új évet kívánni! :)

Úgy gondoltam, ideje létrehozni ezt a bejegyzést, ugyanis elég rendesen el vagyunk maradva mind a hárman a kritikáinkkal, és megérdemlitek a magyarázatot.

Mind a hárman épp a gimnázium harmadik osztályában koptatjuk a padot, ami sokkal több nehézséggel jár, mint azt gondoltuk. A blogot nyáron nyitottuk, és továbbra sem áll szándékunkban lemondani róla. Csakhogy Frannal nyakunkon a kis érettségi, Bloom pedig a nyelvvizsgájára készül. Ráadásul ez az év jelentősen beleszámít a továbbtanulásba, tehát hajtanunk kell a suliban is. Így nyilván érthető, hogy azt a kevéske szabadidőnket ami van, a családunknak és a barátainknak tartogatjuk, emellett pedig a saját blogunkat írjuk. Természetesen amint vége ennek a stresszes időszaknak, ismét gőzerővel vetjük bele magunk a kritika írásba! Nem felejtettük el sem a blogot, sem Benneteket, akik kíváncsiak vagytok a véleményünkre.

Kérünk Benneteket, legyetek türelmesek, hamarosan újult erővel és kritikákkal térünk vissza!

Ezer csók és ölelés:
Vivienn J.
Fran Fisher
Bloom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése